Javultak a globális gazdasági kilátások az Egyesült Államok és a nagy feltörekvő gazdaságok erős teljesítményének köszönhetően, bár a sebezhetőség továbbra is fennáll az ENSZ január közepén kiadott jelentésének évközi frissítése szerint.
Beindulhat a magasabb kamatozású lakáshitelek refinanszírozása Magyarországon, de ha a teljes portfóliót nézzük, nem lesz szó jelentős volumenről. A bankok között nagy a verseny, így hiába a felkúszó hosszú oldali hozamok, várhatóan maradhatnak a jelenlegi lakáshitelkamatok, a CIB Banknál pedig több folyamat is segít majd abban, hogy kompenzálják a kedvezőtlenebb kamatkörnyezet hatását – egyebek mellett ezekről a témákról beszélt Simák Pál, a CIB Bank elnök-vezérigazgatóját a Portfolio Checklist csütörtöki adásában. Az interjút a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciára kitelepült stúdiónkban rögzítettünk.
Szerda délután új háromhavi csúcsra ugrott a forint az euróval szemben 385,5-nél azt követően, hogy a várakozásoknak megfelelően lassult az infláció az Egyesült Államokban. A dollár kissé szintén gyengült, így vele szemben 355-nél szintén háromhavi csúcsra ért a magyar fizetőeszköz.
Országszerte több mint 22 ezer egyéni gazdaság mezőgazdasági összeírását kezdte meg szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), amelynek keretében a gazdálkodók május 23-ig online, azt követően pedig - június 15-ig - összeírók segítségével személyesen vagy telefonon keresztül válaszolhatnak a kérdésekre - közölte a KSH szerdán.
Idén a magyar hazai össztermék (GDP) 2,2 százalékkal, jövőre 3,5 százalékkal bővülhet – vetíti előre szerdán kiadott londoni előrejelzésében az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Háromhavi csúcsra erősödött hétfőn délután a forint az euróval szemben 386,5 körül amellett is, hogy a befektetők világszerte kivárnak a szerda délután érkező amerikai inflációs adat előtt, aminek az elmúlt hetek adatközléseit és jegybanki üzeneteit figyelembe véve a szokásosnál jóval nagyobb jelentősége lehet. Hétfőn estére visszagyengült 387 körülig a forint.
A biogazdálkodási módszerek bevezetése egyre nagyobb figyelmet kap mind politikai, mind tudományos körökben. A biogazdálkodás paradigmája szerint a gazdaság kiegyensúlyozott egység, amelyben a termelési, környezeti és emberi tevékenységek integrálódnak. Az ökológiai állattenyésztésnek több korlátja van a hagyományos rendszerekhez képest. A legtöbb esetben a gazdaságban ökológiai növénytermesztést is feltételeznek, és a teheneknek legeltetniük kell a nyári időszakban, ami korlátot jelent a nagyobb gazdaságok számára. Az ökológiai állattenyésztésben a mesterséges megtermékenyítéssel szemben a természetes megtermékenyítést részesítik előnyben, és tilos a hormonok vagy más készítmények használata a hőszinkronizáláshoz vagy betegségek megelőzésére. Az ökológiai gazdaságoknak nem engedélyezett az állatgyógyászati készítmények használata, és a gyógyítás utángyógyászati készítményekkel a tej értékesítése kétszer olyan hosszú ideig tilos, mint a hagyományos rendszerekben. Az állatok takarmánya nem tartalmazhat GMO-kat, antibiotikumokat, növekedésserkentőket vagy hormonkészítményeket, és a borjakat három hónapig természetes tejjel kell etetni.
Csütörtökön február 23-a óta nem látott szintre erősödött a forint az euróval szemben. A forintnak ezúttal a vártnál magasabb amerikai segélykérelmek után a dollár gyengülése adott lendületet. Pénteken a magyar inflációs adat után is folytatódik az erősödés, ezúttal pedig a dollárral szemben szakított le fontos szintet a magyar fizetőeszköz.
Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.
Megállt az infláció csökkenése Magyarországon: áprilisban az egy évre visszatekintő drágulás 3,7% volt, a márciusi 3,6% után. A Portfolio felmérése szerint az elemzői várakozások mediánja éppen 3,7% volt, vagyis az adat nem jelent meglepetést. Az infláció 14 hónap csökkenés után emelkedett, és bár a várakozások szerint az év végére 5% fölé kúszhat a mutató, óriási árnyomásra nem kell számítani.
A BYD-vel való együttműködés kiterjesztéséről egyeztetett Szijjártó Péter - derült ki a külgazdasági és külügyminiszter friss Facebook-posztjából.
Az amerikai jegybankárok megszólaltak a várható kamatpálya kapcsán, a kilátások továbbra is nagyon bizonytalanok.
Az áprilisi esés után visszatért a jókedv a piacokra, múlt hét óta ismét emelkedést látunk. A piaci fordulatot ezúttal is az amerikai makrogazdasági helyzetre vonatkozó várakozások váltották ki, újabb hiedelem van kialakulóban a piacokon. Épp ezért ahogy eddig, úgy most is érdemes óvatosnak lenni: egy várakozásoktól eltérő fontos adat nagyon gyors és jelentős változást hozhat, és bár kezd körvonalazódni a nagy kép, a makrogazdasági kilátások továbbra is vegyesek.
A fiatal felnőtteknek egy folyamatos, drasztikus átalakulásban lévő világban kell helytállni úgy, hogy bizonyos területeken a szüleiktől, nagyszüleiktől sem számíthatnak tanácsra, segítségre. A Portfolio harmadik alkalommal megrendezett fesztiválján, a GEN Z Fest-en a világunkat leginkább meghatározó kérdésekről lesz szó: pénzügyek, környezetvédelem, AI és jövőtervezés. Részletes programajánló.
Az Ipsos áprilisi felmérése szerint a magyarok 83%-a úgy véli, hogy rossz irányba haladnak a dolgok az országban, ami a gazdasági helyzetet illetően is pesszimizmust tükröz, hiszen csak 17%-uk látja jónak Magyarország gazdasági állapotát - írja a 24.hu
Sorra töri át a vezető devizákkal szemben a fontos szinteket a forint, a délután 14 óra 30 perckor érkező amerikai munkaerőpiaci adatok után pedig tovább kapaszkodott a hazai deviza.
Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.
A délkelet-ázsiai muszlim országokban egyre jobban elterjedtek a amerikai márkák elleni bojkottok, amelyek jelentős hatást gyakorolnak a helyi üzemeltetőkre. Ilyenek például a malajziai KFC és az indonéziai Starbucks is, amelyek üzleteik ideiglenes bezárásával válaszolnak a problémára - írta meg a Nikkei Asia.
Az orosz-ukrán háború fontosabb eseményeiről ebben a cikkünkben számolunk be.
Összefoglalta szerzőnk a maastrichti esemény tanulságait.
De vajon mennyire megy ez szembe az európai trenddel?
Ománban ült össze Amerika egyik legnagyobb ellenségével.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.